Reggel úgy döntöttünk, hogy megyünk csajokkal dokihoz, mert Évinek ismét hőemelkedése volt és fájt a feje. Apa elvitt minket a dokiig (ez volt a nap legutolsó könnyű része). Feliratkoztunk a listára és kivártuk a sort - 26-an voltak előttünk. Mindkét csajnak ugyanazt kell szednie, Évit a héten már nem viszem oviba. Már fél tizenegy volt, mire végeztünk, de nem volt más választásunk, szakadó hóesésben és mínusz 6 fokban elgyalogoltunk a hévig, majd onnét metróztunk be az egyetemig. Itt sikerrel jártunk, beírattam végre az utolsó jegyeimet is. Az egyetemről ismét gyalogoltunk tovább egy másik egyetem részre, egy másik utcába, ahol 12ig lehetett leadni az indexemet. Odaértünk 11:55-re. Sikerült. Én megnyugodtam, hogy a nehezén túl vagyunk, csajokat jól megdicsértem, milyen szépen gyalogoltak, kaptak csokit is. Na Ági ettől kezdve kezdett szegény kikészülni, így cipeltette a fenekét vissza a metróig. A metrón 3 megálló alatt összeismerkedtek egy bácsival, akitől kaptak nápolyit. A bácsi és Ági között a következő párbeszéd zajlott le:
-Hova mentek?
-Haza.
-és hol laktok?
-Apa lakásában.
Miután ilyen tartalmas párbeszédet folytattak, kaptak tőle nápolyit. Persze Évi nem értette, hogy a bácsi honnét tudta, hogy fog velünk találkozni, hogy betette a nápolyit a táskájába, amikor elindult otthonról. Aztán elértük a hévet, mentünk is vele vagy két megállót, amikor az elromlott és le kellett szállni. Majd jó 10 perc múlva jött a következő HÉV - itt még Ági is egész jól bírta a dolgokat. Megérkeztünk végre a HÉV-vel, gondoltuk megvárjuk a buszt, ne kelljen alvás időben, korgó pocakkal hazagyalogolni - de a busz nem jött, egyre többen vártak rá. Valószínűleg kimaradt a hó miatt. A hazagyaloglás mellett döntöttünk, még mindig hóesésben és mínusz fokokban, hulla fáradtan - na de persze Ági nem jött egyetlen lépést sem. Ameddig bírtam, cipeltem, majd megkértem jöjjön két métert, utána újból viszem - nem jött. Könyörögtem, kiabáltam, fenyegettem - nem jött. Évivel előre mentünk, bebújtunk egy kocsi mögé, hátha zavarja, hogy ott hagytuk egyedül - nem zavarta. A 10 perces utunkat végül 30 perc alatt, két bőgő kölyökkel fejeztem be. Az utolsó egy kilométert leszámítva jó kaland volt a ma délelőtt. Kipurcantunk. Csajok most beestek az ágyba, ebéd elhalasztva. Remélem, nem kell mostanában messzire mennünk hármasban. Na nem mintha nem élveztük volna, de azért mégis...
