A gyerekorvost egész héten nem értük el telefonon, mire ma apa lement személyesen és kiderült, hogy szabadságon van, úgyhogy most egyetlen gyerekorvos van. Nagyokat már le sem visszük, majd jövő héten szerzünk nekik igazolást. Még mindig köhögnek, de adom nekik az ambroxolt, c-vitamint, meg a béres cseppet. Lázuk nem volt, szerintem jobban vannak. Emmának csak az orra folyik, őt sem látta orvos, anyatejjel cseppentem neki és porszívózzuk, persze mára begyulladt a szeme is, most a helyettes doki felvette a telefont és ír vmi szemcseppet látatlanban, mert rengetegen vannak nála és nem tud kijönni, csak ha már lázas. Apa is döthösödik, de szedi a köptetőt, c-vitamint, ő az egyetlen, akit látott orvos, mert le kellett vinnie a zárójelentésem a háziorvosnak. Én egész jól, már nem köhögök, nem fáj a sebem, sem az oldalam. Pörgök ezerrel. Tegnap nagycsajokkal sütit sütöttünk, amíg Emma 30 percig nem ordított. Itt vannak Tatáék Erdélyből, nyúzzák őket a nagylányok rendesen, Tatát be is fogtuk fát behordani, mert apa rohangál és ügyeket intéz, mert ha nem lenne elég bajunk, ma jött egy levél az APEH-től, hogy van 250 ezer forint tartozásom, azonnal fizessem ki. Mint kiderült ez a ház utáni illeték fele, ami eredetileg 2szer 8ezer Ft volt, mert csak a lakás eladás - ház vétel különbözetére kellett fizetni, de júniusban állítólag visszautasították, hogy csak a különbözetre fizessünk és erről levélben értesítettek, mint kiderült júniusban az ügyvédünk vette át ezt a levelet, amiről nekünk elfelejtett szólni, mi nem tudtunk róla, úgyhogy itt kezdődik a kalamajka, na és ez a 250 még csak a fele, férjuram még nem is kapott felszólítást, úgyhogy apja elrohant a gyerekorvoshoz szemcseppért, majd Gödöllőre, hátha tud vmit intézni az ügyben, Tata hordja be a fát, mi meg Mamával a 3 kölyökkel, mert ugye a héten nincsenek oviban....nnnna nem is unatkozunk mellettük. Évi tegnap volt másodszor a pszichológusnál, hogy kell-e menjen suliba, mert mi szeretnénk, ha még egy évet maradna oviban, hogy ne a nagy most 7 évesekkel kelljen együtt járjon, végül rábólintottak, hogy ne kelljen, maradhat még egy évet, de azt mondta a pszichológus, hogy különösen jó képességű, talán kicsit még lassú - azt hiszem végül ezzel magyarázta a visszatartást, meg hogy kicsi az önbizalma, meg kétkezes. (Pont mint az apja) Ja és a nagy hír, hogy mozog az egyik foga, mindenkinek ezzel dicsekszik amúgy, hogy már ilyen nagylány. A pszichológus kérdezte tőle, hogy na és hogy van a húgi (Emmára gondolt), Évi erre mondta, hogy jól, otthon takarít anyával (apa szerint a pszichológusnak kikerekedett a szeme, hogy most Évi beszél összevissza, vagy a szülőkhöz hívja ki a gyámhatóságot, amiért egy 2 hetest munkára fognak, mire apa megmagyarázta, hogy mármint a középső húgi takarít, a kicsi alszik). Aztán kérdezte azt is, hogy mit csinál a legkisebb, mire Évi: "nappal alszik, éjjel ordít".
Van itt minden...
2013.01.31. 15:42 - Opolpan
A bejegyzés trackback címe:
https://eviesaginaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr925055106
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.