Végre kiderült az államvizsga időpont: júni 24-én megyek németből, júli 3-án angol+szakdoga védés+portfólió védés. Úgyhogy beosztottam, hogy ha napi 2 tételt át tudok nézni, akkor sínen vagyok. Persze ez így tök egyszerűnek tűnik, meg szinte kevésnek, de... A héten tartottam is a tervet, egészen addig, amíg már nem láttunk a kosztól, mert ugye amikor Emma alszik (ez napi 2szer 1 -1,5 óra és az egyik az oviba menetel) akkor tudok tanulni, valamint még ébredés után 30-40 percig hajlandó néha-néha elnézegetni. Na most ekkor vagy tanulok (ami úgy működik, hogy Emma épphogy leteszi a fejét és én seprűt, koszos ruhát elhajítva vágtatok tanulni), vagy házimunkát végzek. Máig bírtam nézni a felgyülemlő elpakolásra váró ruhahalmot, a szétdobált cuccokat és egyre növekvő porcicadombot, úgyhogy ma nem tanultam, de végre rend van. Emma meg már ezt is megunta, úgyhogy most engem rágcsál az ölemben, miközben írni próbálok, így már fürdök a nyálban. Az esti (altatás utáni tanulás) is kivitelezhetetlen, mert mire háromból három alszik, akkor legjobb esetben is már kilenc óra van (tegyük fel, hogy már valami csoda folytán a vacsoraasztalt is elpakoltuk), na én ekkor többnyire a tétel harmadik mondatánál alszom el. De holnaptól minden jobb lesz!! na ná! Nagyok ma vannak utoljára oviban és egy hétig mamáznak és papáznak. Így jövő héten csak egy gyerekem lesz, nem kell oviba menni, így napi kétszer is alkalmazhatom a rongyeldobásos tanulást, de gyerek híján ráadásul még olyan, de olyan rend lesz, hogy talán még unatkozni is fogok....
Tanulás egyszerűen
2013.06.07. 11:53 - Opolpan
A bejegyzés trackback címe:
https://eviesaginaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr665349529
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.