Juppijééé! Mire a nagyok kikerültek a kergülésből Emmát is elérte a csodás hisztikorszak. Már alig vártam, hogy mikor jön el ez a csodás szakasza a gyermeknevelésnek. Emmácska természetesen mindent EGYEDÜL csinál, vagy legalább is egyedül próbálkozik (evés, öltözés, cipőhúzás, fogmosás, emeletes ágyra fel és lemászás, kutyaetetés, konzervkinyitás, kenyérvágás, kakaókészítés), senki nem segíthet semmiben, és amikor így nem megy (az esetek 90%-ában), akkor jön a nagybetűs HISZTIIII
Ha pl. az az egyszerűnek tűnő feladatunk akad, hogy vegyünk fel egy kabátot és egy cipőt és jussunk el 3 gyerekkel a könyvtárig, ahogy ez ma is történt, akkor Emma lelkesen elrohan a cipőjéig, a jobbat a bal lábára, a balt a jobb lábára rángatja, ha odamegyek segíteni, akkor kikapja a kezemből és csapkodni kezd, ha esetleg gyanútlanul felhúzom rá a cipőjét, akkor lerángatja és mérgesen kezdi elölről....és hol van még a kabát és a sapka...röpke 30 perces küzdelem után, kicsi trükközéssel elindulunk...csakhogy Emácska már nagy, Emmácska nem hajlandó beülni a babakocsiba, gyalogol kemény öt percig, majd könyörög, hogy vegyem fel....én kitartok: vagy babakocsi, vagy séta...Emma sétál...babakocsi az nem...ismét ácsingózik, vegyem fel, de nem.....babakocsi, vagy séta...Emma sétál...már az út felénél tartunk...a 10 perces út negyvenedik percénél. Aztán még egy 10 perc és valahogy tesói segítséggel bekönyörögjük...na jó betuszkoljuk a babakocsiba (miután negyedszer is földhöz vágja magát séta közben, amiért nem viszem). Ettől kezdve már fellélegezhetünk, csak a könyvtárban legyen rossz a fűtés, nehogy le kelljen vegyük a kabátot. De pech... a fűtés tökéletesen működik, vetkőzünk, majd könyvet választunk, öltözünk, ami szinte simán megy, csak akkor sértődünk meg, amikor a könyvtáros néni elveszi tőlünk a könyvünket, de mivel csak egy percre, ezért pont elkapjuk a hisztit idejekorán. Hazafelé indulunk, kis kitérővel, mert még be kell menni a boltba bevásárolni. Természetesen a babakocsiba nem ül be mesénk főszereplője, kitartóan gyalogol, Évi tolja a babakocsit, Ági baktat mellettünk, babakocsi kereke persze kiesik és ott marad az út másik oldalán, amiért anya, jelen esetben én, visszarohanok, miután átpakoltam a kölyköket a túloldalra. Innét már csak 50 perc és hazaérünk, csak Emmát kell valahogy betrükközni a babakocsiba (ismét). Micsoda szerencse, hogy véletlenül van nálunk egy könyvtári mesekönyv, amivel Emma figyelmét leköthetjük és hajlandó beülni a babakocsiba, azzal a feltétellel, ha megállás nélkül kérdezgetjük tőle, hogy hol a kutya? Na és a néni? Hol a labda? Hát a hinta?...szerencsére a két nagylány is beszáll a kérdezésbe, így nekem minden harmadik kérdés jut csak. Valahogy eljutunk a boltig, ahol villámbevásárolok, mielőtt Emma felfedezi a csokikat. A bolttól hazafelé, már mindenkinek lóg a nyelve, két fokban indultunk nagy kabátban, sapkában, most meg tűz a nap, mintha csak azon viccelődne, hogy hehehe kellett nektek annyit öltözni, aztán hazaérünk, Emma persze a vetkőzésnél üvölteni kezd, amiért levettem a sapkáját, csapkodva fekszik a földön, de most ez valahogy a család másik három tagját nem lepi meg...
