Apa és anya ügyesen végigaludták az éjszakát és negyed tizenkettőkor keltek....:-))
Négy éves alváshiányt próbáltunk bepótolni az éjjel. Azt hiszem több, mint négy éve nem volt olyan, hogy ilyen sokáig aludtunk volna. Hmm nem is hittem, hogy ez még sikerülhet. Nagyon ügyesek voltunk!!!! :-)) Persze felkelés után első dolgunk volt, hogy megnézzük még egyszer a videót a csajokról. Jajj már nagyon hiányoznak, de most nem megyünk utánuk a hétvégén, mert akkor lehet, hogy vissza akarnának jönni velünk. Most meg tök jól el vannak nélkülünk.
Letelt egy hét, letanítottam 8 órát. Jövő héten már témazárót iratok az egyik osztállyal. Összességében nagyon tetszik az egész, egész jól boldogultam, jól lehetett haladni a gyerekekkel és persze tök furcsa, hogy tanárnőznek. Most már nem rettegek a jövő héttől, persze rengeteget kell készülnöm az órákra, ezt a gyakorlatot most csajok mellett nem is tudnám megcsinálni. De most még előttünk áll egy egész hétvége kettesben...kihasználjuk. Tegnap este meg moziban voltam unokatesóval, férjuram meg pókerezett. Voltam a Westendben is, furcsa volt, még akkor jártunk oda, amikor nem voltak meg a gyerekek. Mondjuk nem változott benne semmi.
de most már befejezem...ennyit rólunk...jó hétvégét!!