Most indultak haza Balázskáék. A fiatalember ugye a csajok 3 hónapos unokatesója. Édeske volt. Tulajdonképpen úgy is lehet fogalmazni, hogy együtt sírtak és nevettek Emmával. Persze nem minden esetben együtt, mert időnként - például amikor Emma elkapta Balázs gatyáját - akkor felváltva - Emma nevetett, Balázs sírt - majd fordítva.
Ma van férjecskével a 7. házassági évfordulónk, bár a romantikus kettes még 3 lánnyal fel lesz túrbózva, de apa legalább elmondhatja, hogy ő még a házassági évfordulót is 4 nő társaságában ünnepli. Biztos lenne irigye.
Porfólió is leadva, 5 hét múlva államvizsga. Elhatároztam, hogy ma kinyomtatom a tételeket, hogy tudjunk barátkozni. 14 német tétel, 13 angol, szakdogavédés és portfólióvédés. 2 nap lesz. A német valószínűleg júni 19. A lelkierőmet az az egy dolog táplálja, hogy ez már a vége.
Csajoknak júni első hetéig ovi, aztán júni 10-től mennek Mamáékhoz Zgrótra, jobban mondva 3 éjszakára Sárvárra nyaralni Papával és Mamával, majd Zgrót, aztán Évit 1 hét után hazahozzuk, Ági marad még egy hétig, mert Évi júni 17-től júli 5-ig úszni jár Gödöllőre. Ágit sajnos nem fogadták, így neki lesz egy bónusz hét Mamáéknál, majd utána jön haza. Én meg mindeközben leállamvizsgázok valahogy, még ki kell sakkozni a hogy tudom a vizsga napján megszoptatni Emmát kérdést.
Amúgy múlt hétvégén voltunk a régi lakásnál, bementünk az udvarra is, meg a Rómain és annyira furcsa volt, de Ági nem emlékezett semmire. Nekünk ugye úgy tűnik, hogy most költöztünk ide, ő meg már nem is emlékszik a lakásra, meg a játszótérre, ahol 2 évig nyomult.
Szombaton kitakarítottuk a garázst, úgyhogy apa végre be tud állni az autóval, pénteken kigyomláltam a kiskertet, már végre látszanak a virágok, felmérték a teraszt, hogy mennyiből tudnák lefedni és 320 ezerből, így nagyon úgy néz ki, hogy a projektet elhalasszuk őszre, de azért kérünk még 1-2 árajánlatot, mert különben nem marad pénzünk nyaralni, pedig augra beterveztük Erdélyt és a román tengerpartot. A tavaly nyarat végighánytam, most már jó lenne kimozdulni. Na és növöget a füvünk!
Véget ért a móka mára, zárul Anya mókatára.