Legnagyobb kicsi lányunk holnapután iskolás lesz! Pontosabban fogalmazva, (épp, mint Vackor) megkezdi az első bé-t. Abba az iskolába fog járni, ahol én is tanítok. Az általános iskola a középsulival szemben lévő épület, kislétszámú osztályairól híres. Éviék nyolcan lesznek, öt lány és 3 fiú. A termükben 4 pad van, úgyhogy nem könnyű elbújni a hátsó sorban, ami valójában a második. Megkapta már a könyveket, Ágival nagyjából egy este alatt megoldották szóban a fél matek könyvet. Hétfőn, a tanévnyitón Évi is verset fog mondani (bár én jobban izgulok, mint ő). A nagy 12.-esek fogják bevezetni a kicsiket a suliba. Két tündéri tanítónőjük lesz, de még más tanítja az angolt, az éneket és az infót. Ott ebédelnek, kapnak még tízórait és uzsit is. Kettőtől háromig lesz napközi, háromra már mehetek érte, ami külön jó, mert Emma is háromkor végez, meg Ágit is 3-tól haza lehet vinni. Iskolatáska nem kell, házit ott megcsinálják, csak hétvégére kapnak valamit. Péntek délután mennek úszni, Ágit is talán elviszik, valamint a lovaglás is a tesióra része. Úgyhogy szerintem nagyon jó lesz!
Emma is hétfőn megy ismételten bölcsibe, mert egy hétig itthon volt, piros torokkal. Tegnap volt egy kis nyárbúcsúztató parti a bölcsiben, arra már mentünk. Emma el is kezdett üvölteni, amikor beléptünk a bölcsi ajtaján, aztán megnyugodott, hogy mi is ott vagyunk. Teljesen jól eljátszott a nagytesókkal, aztán a végén a gondozónő odajött hozzá köszönni, ettől Emma egészen az ajtóig menekült, ahol mutatta nekem, hogy is kellene azt a kilincset nagyon gyorsan lenyomni és elhúzni innét, aztán amikor már fél lábbal kint voltunk az épületből, akkor boldogan kiabált vissza, hogy "Sziiijjjjjaaaaa! Sziiijjjjjaaaaa!" Úgyhogy a hétfői kezdés nem lesz könnyű, de apa marad még egy kicsit Emmával, mi meg megyünk Évivel a verspróbára, 9-től meg tanévnyitó. Előtte leadjuk Ágit az oviban, ami ugyancsak nem lesz egyszerű eset...mert
...Ági iskolába akar menni, mert Ági is ott akar lenni az évnyitón, mert Ági is ki akar öltözni, de ha az iskola nem lehetséges, akkor meg bölcsibe akar menni, de az óvoda, na az szóba sem jöhet, oda aztán már nem. (Pedig ő az egyetlen, aki nem vált helyet) Viszünk hétfőn Marika néninek virágot, hátha akkor hajlandó lesz Ági oviba menni.
Az én órarendem is alakulóban van, 18 órám lesz, egy 10., 11., 12. és egy általános 4. osztály. Egyelőre úgy tették, hogy pénteken nincs órám, akkor Emmát sem vinném bölcsibe, a többi napon 4-5 órám van, hétfőn el tudnám hozni Emmát ebéd után, a többi napon ott alszik, de a gondozónők szerint jobb lenne, ha végig ott aludna...na majd meglátjuk.
Apa még mindig munkát keres, ami kicsit egyszerűbb lesz, ha itt csend és nyugalom lesz délután háromig.
Na de most mennek kell, Ági vár a trambulinon, Emma pedig épp egy bilivel üldözi a cicát, hogy "cicaaaa kakkkkiiii!"