Végre rászántam az időt arra, hogy írjak pár sort. Ez a 3 gyerekes dolgozós lét valóban nem hagy sok szabadidőt, de most van pár percem, mert mindhárom kölyök ágyban (persze ebből csak 1 alszik, de ne legyünk elégedetlenek). Volt ma egy jó kis napunk, itt voltak a fősulis barátnőmék 3 fiúgyerekkel. Csajok nagyon jól játszottak velük, volt nagy ölelkezés a végén :-)
A héten mindenki itthon volt. Én dolgoztam egyedül :-) Nagy csajok is, apa is itthon voltak betegen, mindenki antibiózott, most már jobban vannak, remélem, hétfőn mennek már oviba, Emma egyelőre jól van, bár mintha kezdene folyni az orra. Remélem, nem dől ki.
Tegnap este elkészítettük az adventi koszorút is, holnap már december! Lányok írtak már a Mikulásnak, még 4 hét, 20-a az utolsó tanítási nap, de akkor már egész nap kari ünnep lesz, aztán 2 hét pihi.
Közben voltunk otthon anyuéknál szülinapozni és névnapozni. Összeengedtük az unokatesókat, bár Balázs és Emma kissé veszélyezteti egymást, mert hol egymás szemét, hol egymás fülét próbálják megnézni közelebbről. Balázs egy kis vigyori, nagyon cukor.
Emmácska közben úgy döntött, hogy már nagy lány és nem eszi meg a bébiételt, csak olyan kaja kell neki, amit rágni lehet, így a bébiételt is piritósra kenjük, mert akkor hajlandó elrágcsálni, de magában sértésnek veszi. Nagy aktív csaj, már a tolós kiskocsival sétál, egyedül még nem megy, kezd "beszélni". A legtisztább az "Ánnnyá" :-), de a te (tessék), kö (köszönöm), ada (apa) és a leggyakoribb szavunk az EDE, vagyis add ide, de ez jelent minden mást, amire még nincs szavunk, így sokszor apa után is azt kiabáljuk, hogy Ede!!! :-)
Még egy kis Ági száj a végére:
Évinek készülök vágni a körmét, Évi nyavalyog, mire Ági:
"Nem kell félni, anya csak levágja az ujjadat és kész is!" :-))
Ági beszámol az ovis szerelmi életéről is:
"Bencéhez fogok hozzámenni, mert Istvánkát nem szeretem, folyton puszilkodik velem."