Ez a csodás óraátállítás bár biztosan nagyon hasznos, de számunkra csak a következőket eredményezte:
1. Ági reggel hét helyett hatkor kel (órája nincs)
2. Este nyolc helyett hét órakor leájul a vacsoraasztalról, így hétkor fekszik.
3. A délutáni alvás három helyett kettőig tart.
4. Évát már sötétben hozzuk el az oviból.
5. A kedvenc játszóterünk mostantól hat helyett csak ötig van nyitva (és mi 4:50-re szoktunk odaérni).
Az átállás még tart....
Amúgy jól, csak azért nem jelentkeztem, mert el vagyok havazva. Voltak itt Tatáék, azóta pedig tanulok, mert egy csomó házim és beadandóm van a hétre, jövő hétre. Így rendszerint a délutáni alvás alatt és este kilenctől-éjfélig okítom magam.
Ágink időközben valamikor megnőtt. Megy, sőt a pisis pelenkáját megfogja és elviszi a szemeteshez, ahova bedobja. Ha meg már ugye gond nélkül megteszi azt az 5-6 lépést, akkor miért is ne anya papucsába tegye?? Anya papucsának felhúzása, majd abban való gyalogoás a legutóbbi hobbija...azt hiszem, nem kell említenem, kitől tanulta. Egyre többet beszél: mondja, hogy nééénnni, apa (ezt továbbra is mindenkinek és egyre lelkesebben, de az igazi apánál mosolyog is), ájáá (azaz anya), macci, hami (ezt amikor éhes), papucs, gyeje, tea, vizz (víz), tata, mama, vauvau, cica....és még sok hasonlót, de teljesen megérteti magát, mert ha valamit nem értenék, például, hogy mit enne, akkor gond nélkül felmászik érte az asztalra, ha pedig már rég elmúlt az evés idő, akkor elvonul a szekrényhez és vesz ki magának valamit (többnyire rettentő egészséges kekszet, vagy valami hasonló finomságot). A bébiételek korszaka is véget ért, mert kérem három foggal már felnőtt kaját eszünk. Ma pl. bevágott egy egész csirkecombot :-)
Évink pedig már egy hónapja folyamatosan oviba ját (igaz, hogy folyamatosan náthás is, szintúgy a hugicája is). Most már szűnnek a reggeli nyafogások, a sírások. Azt mondják nincs gond vele, de délután ő az első, aki elalszik az oviban. Egy csomó éneket, mondókát tud, aztán dicsekszik, hogy tud már féllábon állni és terpeszugrást csinálni. Jó látni, ahogy egyre magabiztosabb :-)
Ennyi fecsegés elég...fogynak az értékes perceim...Lakást még nem viszik, de van érdeklődő...egyre hajlunk a készház vásárlás felé. Hétvégén megyünk készház vásárra.