Visszatértünk az élet körforgásába. Vége a másfél hetes német gyakorlatnak. Ordítozós mentor, rengeteg készülni való, állandó óratervezés, nyomtatás és vágás. Hihetetlen, de kedden végre meg volt a vizsgatanítás is.
Csütörtökön aztán lejöttünk a csajok után Mamáékhoz. Már alig vártuk a viszontlátást. Nagyon boldogok voltak, voltunk mind. Évi meglepetéssel készült: megtanult pótkerék nélkül biciklizni!!!!!! Teljesen egyedül megy, kanyarog, eddig még nem is esett. Rettentő büszke magára. Nagyon ügyes, tényleg.
Közben a lakás-ház ügy is alakulni látszik. A lakást teljesen kifizették, 30 napunk van kiköltözni. Hétfőre azt is megmondja az új tulaj, hogy melyik bútort venné meg tőlünk. Ha minden jól megy, akkor jövő hétre megkapjuk a hitelbírálatot a házra és azzal együtt fizetünk még előleget és akkortól költözhetünk. Terveink szerint jövő hét második felében (jelzem, ha minden jól megy és kapunk hitelígérvényt) már festünk és parkettázunk, utána héten berendezzük a legfontosabbakat, azzal párhuzamosan meg csomagolunk és húsvétig átköltözünk. Van rá 3 hetünk, hogy ezt megvalósítsuk. Lássuk, hogy hogy is lesz ezzel az ember tervez dologgal...
Na, de most kilépek, mert csajok alszanak, mi meg festéket, parkettát keresünk a neten és be kell rendezzük a papírból kivágott szobákat is...hátha akkor majd még élőben jobban megy :-))))