Már kezdek aggódni, hogy a fenekemre van szerelve valami érzékelő, mert amint ráülök, Emma sírni kezd. Most is 2 másodperce ültem le a laptop mellé, hogy gépezzek (hivatalosan szakdogát írjak) és Emma már fel is ébredt 2 szobával arrébb...de férjuram kezelésbe vette (ez a szép a hétvégében - hirtelen több kezed lesz, mert nincs benne folyton egy gyerek...)
Tegnap jó napunk volt. Elvittük a kölyköket (mind a hármat) az Elevenparkba, hogy már végre kicsit a nagyok körül is forogjon a világ. Itt már voltunk egyszer- rengeteg játék, csúszda, ugrálóvár 4000 nmen. Mondanom sem kell, nagyon élvezték. Emma csak nézte a rohangáló és ugráló gyerekeket, jobb volt, mint egy csörgő. Aztán közben összetalálkoztam egy volt évfolyamtársammal, kiderült, hogy részben ő a tulaj, így kaptunk tőle egy éves ingyen belépőt, úgyhogy nagy szerencsénk volt :-), még visszatérünk, így már tuti :-)
Mára persze Áginak fáj a torka és lázas, de azt hiszem meg kell tanulnom, hogy olyan nincs, hogy 5-ből 5 jól van és egészséges, úgyhogy már nem is estem kétségbe...most bedugtuk az ágyba, mert délelőtt még viszonylag jól volt, elmentek templomba is. Itt az evangélikusban pappal együtt vannak 8-an, ezért a csajok mindenki kedvencei, még a pap is külön hozzájuk beszélt ma is. Aztán utána elmentek a szembeszomszédba tyúkozni, meg nyulazni.
Na de most már indul a mandula, illetve a szakdoga írás - húsvétig megpróbálom annyira befejezni, hogy elküldhessem a tanáromnak átnézésre - persze ez még közel sem biztos, hogy sikerül, pláne ha itt blogot írok...
Emma persze azóta is nyekereg, apa reménykedve kérdezgeti, hogy mikor kell már etetni?? Ó már csak 40 perc :-))
Jaj még Ágin kell folyton mosolyognom. Ma is megkérdeztem, mit kértek reggelire. Erre a válasz Ágitól: palacintát. Mire én: Ágikám, reggelire nem tudok palacsintát csinálni, az még egy óra, mire meg lesz és most vagyunk éhesek. Persze Ági ilyenkor nagyon be tud gurulni: De igenisz szüsszél nekem palacintát, mert ha nem én meghúzom a hajadat ész ész ész igenisz moszt szüsszél nekem palacintát...:-)))))))