Ismét kölcsön nettel dolgozunk, a sajátunk még várat magára.
OVI: Csajok jól vették eddig az ovis akadályt. Tegnap 10 előtt ott hagytam őket és ebéd után mentem értük. Teljesen fel voltak dobva, hogy milyen jó az udvar és mennyit játszottak és milyen mesét mesélt az óvó néni, na és hogy anya milyen jó, hogy nem voltál itt, sokkal jobb volt így (hmmm, na ennek kell örülni :-)), na és hogy holnap, azaz ma már bent se maradjak és ők ott akarnak aludni. Úgyhogy reggel elköszöntünk. Semmi sírás, nyafogás, vidáman rohantak játszani és kettőre megyek értük, alvás időben, ha esetleg nem aludnának, ott legyek, de ha alszanak, akkor maradnak végig. Úgyhogy ha a mai nap simán megy, akkor beszoktunk. Remélem az én beszoktatásom is ilyen könnyen megy majd jövő héten a középsuliba, ahol tanítani fogok. Ja amúgy Ági napocska, Évi pedig korona.
HÁZ: Hivatalosan is háztulajdonosok vagyunk, hétfőn már ki is fizettük az első törlesztőrészletet. Most rohangálunk a szocpol pénz után, ami persze nem lesz egyszerű, mert annyi kavarás volt a szerződés módosításokkal, hogy most már úgy nézünk ki, mintha előbb vettük volna a házat, minthogy eladtuk a lakást. Katasztrófa, mennyit lehet kavarni az ilyen hivatalos ügyekkel. Én már feladtam, hogy ebből a pénzből idén szigetelünk, férjuram még optimista.
Más újság most nincs, felvettem a sulis tárgyakat, de csak 3 van, tanításkísérő szemináriumok. Írtam ma végre a szakdolgozó tanáromnak is, hogy eddig nem szakdolgoztam, mert hánytam...
KUTYA: Mióta Hajdúszoboszlón voltunk, azóta Szuzi a szomszédban lakik, időnként hazalátogatva. Naponta 3szor csenget be hozzánk vki visszahozni őkelmét (mindenki ismer minket és a kutyánkat az utcában- hurrá). Persze mindez azért van, mert tiszta lyuk a szomszéd felőli kerítés. Megbeszéltük velük, hogy kicseréljük a kerítést, megvettük, azt mondták, persze, ok, vasárnap segítenek feltenni. Naná, nem segítettek. Férjuram kínlódik vele egyedül este héttől kilencig, amikor hazaér munkából, ezzel még elleszünk egy darabig, addig is Szuzi mindennap hazaállít egy ecsettel, vagy egy kefével, amit a szomszédból lopott. Rosszabb, mint 3 gyerek együttvéve, de már most hatalmasat nőtt, háromszor akkora, mint amikor hoztuk.